Öntisztulás

Állatainkat rendszeresen féregtelenítjük és nem is gondolunk arra, hogy mi magunk mekkora veszélyben vagyunk. Az élősködők bárhol megbújhatnak.

Az ember esetében a bélféreg fertőzés az egyén egészségügyi nevelésétől függ. Jelentős tényező ebben a tekintetben az ország gazdasági fejlődési szintje is. Afrikában minden egyes lakóra két típusú bélféreg jut, Ázsiában és Latin-Amerikában több, mint egy, míg a virágzó Európában minden harmadik lakos bélféreggel fertőzött. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint, a Föld lakosságának több, mint fele szenved parazita okozta megbetegedésben.

Jelen pillanatban nem léteznek féregtelenítési programok, így okkal feltételezhetjük, hogy a bélféreg fertőzések száma folyamatosan növekszik.

Ezzel a teszttel ellenőrizheted, hogy szervezetedben jelen lehet e parazita:

AJÁNLOM, TARTSD BE AZ ALÁBBI EGYSZERŰ SZEMÉLYI HIGIÉNIAI SZABÁLYOKAT

Moss kezet evés előtt!

Ennek a sokat ismételt jó tanácsnak sok értelme van. Kövesd a folyamatot: kutya – ürülék – toxocara pete – érés (a homokban) – homok pogácsa, kisgyermek szájához viszi – toxocariasis.

Ne fogyassz hőkezeletlen húst!

A trichinellózis megbetegedések 95%-át az ízletes, hús rostokat tartalmazó házi szalonnás zsiványpecsenyék.

Féregtelenítsd kutyádat, macskádat!

Ha nincsen a homokban játszó kisgyereke, még akkor se használja a kutya vagy macska ürülékét trágyaként a virágaira!

Te véded magadat?

Az alábbi teszttel ellenőrizheted, hogy mennyire véded magadat a parazitáktól:

HOGYAN HATNAK EGÉSZSÉGÉRE A BÉLFÉRGEK?

3 hatásmechnizmust különböztetünk meg.

  1. A bélférgek mechanikus hatása az emberi szervezet szerveire és
    szöveteire.
  2. A tápanyagokért való versengés.
  3. Allergiás hatás.

 

 

“Amióta végig csináltam a programot, sokkal több energiám van a gyerekeimre!”

Albert

Két termék közül is választhatsz

PARASHIELD PLUS

Átfogó program a paraziták elleni intenzív védelemhez.
A Parashield program kibővített verziója.

2 hónapos program

A növényi kivonatok, enzimek, probiotikumok, vitaminok és ásványi anyagok komplex hatása hozzájárul:
– a belek intenzívebb megtisztításához a különféle belső parazitáktól ;
– az emésztőrendszer működésének normalizálásához;
– az egészséges bél mikroflórájának helyreállításához;
az immunitás erősítéséhez.

A PARAFIGHT egy széles spektrumú parazita-elleni szer. 12 növényi kivonat kombinációján alapul: fekete dió, szegfűszeg, kamilla, sárga tárnics, hosszúbors, cickafark, fehérmályva, fokhagyma, borsmenta, kakukkfű, kínai zsálya és oregánó. Ezen kivonatok aktív alkotóelemei – juglon, tanninok, szerves savak, flavonoidok, keserű glikozidok, illóolajok, allicin és piperin – összetett hatásuk befolyásolja a paraziták életét a fejlődés különböző szakaszaiban, serkenti azok eltávolítását a testből, segít megbirkózni a bomlás és fermentáció folyamataival.

CORAL BLACK WALNUT – Juglon (erős természetes antibiotikum és féreghajtó), tanninok (csersav) és illóolajok forrása. Ennek az egyedülálló összetételnek köszönhetően elősegíti a helminták aktív leküzdését, normalizálja az emésztőrendszer működését.

CORAL BURDOCK ROOT – zúzott bojtorján gyökeret és kivonatot tartalmaz, ami növeli a hatóanyagok koncentrációját. A termék aktív alkotóelemei felgyorsítják a test öntisztulási folyamatait és gátolják a kórokozó baktériumok növekedését az emésztőrendszerben.

ASSIMILATOR – Növényi eredetű, emésztőenzimeket tartalmazó komplexum. Elősegíti az élelmiszerek (fehérjék, zsírok, szénhidrátok) kiváló minőségű lebontását és az emésztés normalizálását.

PAU D`ARCO WITH SELENIUM – (Lapacho fa szelénnel)
Értékes anyagokat, naftokinonokat (lapachol, béta-lapachol, xylodin) tartalmaz, melyek elpusztítják a vírusokat vagy lassítják azok növekedését, serkentik a szervezet védekező erőit és fokozzák a különféle fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet. A szelén kiváló antioxidáns, részt vesz az immunrendszer sejtjeinek szintézisében, támogatva mind a veleszületett, mind a szerzett immunitást. A szelén és a C-vitamin szinergikus kölcsönhatásban vannak, fokozva egymás hatását.

Az MSM – szinergikus termék, amely biológiailag hozzáférhető szerves kénre (MSM), C-vitaminra és biotinra épül. A termék aktív összetevői elősegítik számos mérgező anyag eltávolítását a testből, antioxidáns védelmet nyújtanak, javítják a bőr, a haj és a köröm állapotát.

SUPER-FLORA – Egy probiotikumok (bifidobaktériumok és laktobaktériumok) és prebiotikumok kiegyensúlyozott kombinációja a bél mikroflóra normalizálására. A bélben levő baktériumok számának növekedése miatt javul az emésztés folyamata, erősödik az immunitás.

CORAL-MINE – Mélytengeri korallszármazék, amely hasznos makro- és mikroelemeket tartalmaz (kalcium, magnézium, kálium, valamint vas, foszfor, kén, szilícium, króm, mangán, cink stb.) Vízzel való kölcsönhatás révén az ásványi anyagok a sókból a vízbe jutnak, növelve annak élettani hatását, szabályozzák az ásványi összetételét, sav-bázis egyensúlyát és javítják érzékszervi tulajdonságait.

MEGVÁSÁROLOM

PARASHIELD

A méregtelenítés első lépésének alapterméke
1 hónapos kúra

A PROGRAM HOZZÁJÁRUL:

– a belek megtisztításához a különféle belső parazitáktól;
– a szervezet méregtelenítéséhez;
– immunitás erősítéséhez;
– az egészséges bél mikroflórájának helyreállításához.

A program tartalma:

A PARAFIGHT egy széles spektrumú parazita-elleni szer. 12 növényi kivonat kombinációján alapul: fekete dió, szegfűszeg, kamilla, sárga tárnics, hosszúbors, cickafark, fehérmályva, fokhagyma, borsmenta, kakukkfű, kínai zsálya és oregánó. Ezen kivonatok aktív alkotóelemei – juglon, tanninok, szerves savak, flavonoidok, keserű glikozidok, illóolajok, allicin és piperin – összetett hatásuk befolyásolja a paraziták életét a fejlődés különböző szakaszaiban, serkenti azok eltávolítását a testből, segít megbirkózni a bomlás és fermentáció folyamataival.

CORAL BURDOCK ROOT

Zúzott bojtorján gyökeret és kivonatot tartalmaz, ami növeli a hatóanyagok koncentrációját. A termék aktív alkotóelemei felgyorsítják a test öntisztulási folyamatait és gátolják a kórokozó baktériumok növekedését az emésztőrendszerben.

Az MSM

Szinergikus termék, amely biológiailag hozzáférhető szerves kénre (MSM), C-vitaminra és biotinra épül. A termék aktív összetevői elősegítik számos mérgező anyag eltávolítását a testből, antioxidáns védelmet nyújtanak, javítják a bőr, a haj és a köröm állapotát.

A SUPER-FLORA

Egy probiotikumok (bifidobaktériumok és laktobaktériumok) és prebiotikumok kiegyensúlyozott kombinációja a bél mikroflóra normalizálására. A bélben levő baktériumok számának növekedése miatt javul az emésztés folyamata, erősödik az immunitás.

CORAL-MINE

Mélytengeri korallszármazék, amely hasznos makro- és mikroelemeket tartalmaz (kalcium, magnézium, kálium, valamint vas, foszfor, kén, szilícium, króm, mangán, cink stb.) Vízzel való kölcsönhatás révén az ásványi anyagok a sókból a vízbe jutnak, növelve annak élettani hatását, szabályozzák az ásványi összetételét, sav-bázis egyensúlyát és javítják érzékszervi tulajdonságait.

MEGVÁSÁROLOM

Az ajánlott termékek a Coral Club rendszerén belül vásárolhatóak meg.

A rendszerben a regisztrált tagok 20% kedvezménnyel vásárolhatnak.
Itt tudsz regisztrálni! A tagság nem jár vásárlási kötelezettséggel!

szeretném a 20 % kedvezményt